2013. május 30., csütörtök

Joghurtos padlizsán

Joghurtos padlizsán by TeaRoom
Hozzávalók:
  • 1 citrom
  • 2 padlizsán
  • 500 ml natúr joghurt
  • 1 csokor petrezselyem
  • olivaolaj
  • só, bors, bazsalikom, borsikafű
  • 1-2 gerezd fokhagyma
A padlizsánt alaposan megmossuk, megtörölgetjük. Felvágjuk kisebb darabokra és egy nagyobb tálban megsózzuk, csorgatunk rá citromot és pár percig állni hagyjuk. Addig előkészítjük a joghurtot. Picit megsózzuk, borsozzuk és egy csokor apróra vágott petrezselymet keverünk bele. Hozzáadunk még 2 evőkanál olivaolajat és ízlés szerint apróra vágott fokhagymát.

A padlizsánt sütőpapíros tepsibe terítjük, megszórjuk szárított bazsalikommal, borssal, borsikafűvel és meglocsoljuk olivaolajjal. Sütübe tesszük és addig sütjük, amíg meg nem puhul, majd másik fokozaton a tetejét átpirítjuk. (Fél liter joghurthoz két padlizsánt javaslok. A képen még csak az egyik került bele, később adtam hozzá a másikat.)
Ha megpirult, kivesszük a sütőből, kicsit várunk vele és hozzákeverjük az előre elkészített joghurtos öntethez. Hűtőbe tesszük és másnap fogyasztjuk mert akkor jobban összeérnek az ízek, a padlizsán magába szívja és átjárja a joghurtos öntet.

Nincsenek megjegyzések: